:: Köszöntő<< vissza a főoldalra

Örömmel köszöntöm a Herman Ottó Kollégium virtuális lakójaként, és élményekben gazdag barangolást kívánok.

1972 március elején átadták az ország első, házaspárokat is fogadó diákotthont. 1989-ig a József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar báziskollégiumaként, 1999-ig három, majd ezután négy kar hallgatóinak helyet adó karközi kollégiumként működik.

A diákotthon, a jó közösségi életnek köszönhetően 1974-ben kollégium lett, majd 1979-és 1984-ben „Kiváló Kollégium” címet adományozott az OFKB, 1999-ben pedig az „Év Kollégiuma” díjat nyerte. 1997-től bővölt a Fürj u.-i épülettel, ami ma már különálló kollégiumként működik. Itt kapott helyet a Társadalomtudományi Szakkollégium is.

A Kollégiumi Bizottság létrehozta a Herman Ottó Diákegyesületet (HODIE), hogy a nehéz helyzetű, tehetséges hallgatókat támogassa, tudományos, szakmai, közösségteremtő, kulturális és sportprogramok szervezését elősegítse. Az öntevékeny csoportok, melyek biztosítják a színes, mozgalmas életteli kollégiumot, a seniorok felügyelete mellett végzik tevékenységüket.

Nyáron szállodaként működünk, de helyet biztosítunk a terepgyakorlaton, vagy kutatásban résztvevő hallgatóknak is.

A honlapunkon remélem minden információt megtalál, ha viszont kérdése, észrevétele lenne, megteheti a vendégkönyvben.

 

A hermanosoknak élményteli nosztalgiázást (fényképalbum), az új látogatónak hasznos és tartalmas böngészést kívánok!

 

Buzás Szilárd

2014. december 17. Szerda
Lázár, Olimpia napja

Aktuális információk

VÁRÓLISTA

Archívum megtekintése

 

 

 

© Herman Ottó Kollégium 2004, Szeged